Főoldal » 2013 » Október » 27 » Tente baba, Hej Gyula , Lóg a lába
8:11 PM
Tente baba, Hej Gyula , Lóg a lába
Mi, felnőttek, ha rosszkedvünk kerekedik, gyakran folyamodunk ahhoz a praktikához, hogy fogjuk a kedvenc lemezünket, elvonulunk és a zenehallgatással jobb kedvre derítjük saját magunkat.

Az újszülött csecsemőnknek, kisbabánknak nem áll még módjában, hogy saját magát jobb kedvre derítse vagy csak egyszerűen a kellemes érzések kedvéért zenehallgatásra határozza el magát. Vannak viszont szülei, akik tudhatják, hogy a kicsiknek nemcsak a kedvük lesz jobb, ha dalocskákat, versikéket, hallanak, hanem testileg-lelkileg, érzelmileg fejlődnek és a bizalom megnyugtató érzése járja át egész kicsi testüket, lényüket, miközben akaratlanul is tanulnak. Tanulják a nyelvet, a hangzást, a hangsúlyozást.


 


Altatódalok, mondókák, ringatók, térden lovaglós mondókák, egytől egyig maga az élő történelem. Dajkák, édesanyák, nagyanyák adták tovább évezredeken keresztül kisgyermekek generációin keresztül a tudást, a legkisebbek megnyugtatásának, felvidításnak tudományát.

Ma már a modern tudomány sok tanulmányban és kísérletben igazolta a versek, dalok, mondókák szerepét a kisgyermekek fejlődésében, de talán épp az a legcsodálatosabb ezekben a sajátos művekben, hogy az anyák ösztönből alkották őket és ezzel tudattalanul is a legjobbat tették, teszik gyermekükkel. A dajkadalok, rigmusok ugyanis egyesítenek minden olyan jót, amit ma fejlesztésnek mondunk. Hallás, amit a ritmusok, dallamok fűszereznek, mozgás, - pl. tapsikolás, ugrálás -, beszéd, mind fejlődik általa. E három pedig szorosan összefügg, hiszen a beszédfejlődést elősegíti a mozgás, előbbihez elengedhetetlen a hallás.

 

Az egyes kommunikációs csatornákon beérkező ingereket, információkat az agy összekapcsolja, eközben az agysejtek közötti idegi összeköttetések megsokszorozódnak. Ezek legnagyobb része a születéstől nagyjából 6 éves korig alakul és fejlődik ki, tehát ebben a korban tudjuk a legtöbbet tenni azért, hogy a gyerekünk kommunikatív, gazdag szókinccsel rendelkező, nyitott, nyelveket könnyen elsajátító emberré váljék.

 

A Tudormanók módszer kapcsán is gyakran beszélek arról, hogy a gyermek nem tanulja a játékot, hanem játszva tanul. A mondókák, dalok, versek olyan eszközök, amik által szórakozva, játszva, a magyar nyelv nagyon is találó kifejezésével élve „dalolva”, vagy „játszi könnyedséggel” sajátíthatja el az anyanyelvet és akár több idegen nyelvet is.

 

Használd tehát a verseket, dalokat, ölbéli játékokat attól kezdve, hogy karodba vetted újszülött kisbabádat! Ezek tárháza szinte kifogyhatatlan, találsz minden élethelyzetre, minden életkorra valót, minden bajra vigaszt nyújtót!

Az Oktatási ütemterv alatt pedig megnézheted a dalok videó lejátszásait.

 

Jó szórakozást kívánunk!

www.tudormanok.hu

www.tudormanok.hu/blog

Kategória: Szponzorált | Megtekintések száma: 554 | Hozzáadta:: Babák | Címkék (kulcsszavak): tudormanók, angol, nyelvtanulás | Helyezés: 5.0/1
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]