Főoldal » 2013 » Október » 26 » Az a bizonyos kilenc hónap, ami valójában 40 hét
4:39 PM Az a bizonyos kilenc hónap, ami valójában 40 hét | |
Az a bizonyos kilenc hónap, ami valójában 40 hét
Ezt
nagyon nehéz volt megértenem- hogy akkor ha például a 20. hétben
vagyok, akkor az hányadik hónap is? Illetve mikor azt mondtam, hogy a
kilencedik hónapban vagyok, akkor mindenki azt gondolta, hogy mindjárt
szülők, holott addig még minimum egy hónap vissza volt…és hogy mindig
csak a betöltött heteket kérték rajtam számon, én meg végig egy héttel
előrébb tartottam a számolásban… pedig becsszó jó voltam matekból. Na de
túl a számokon: ez a kilenc hónap- 40 hét számomra maga volt a Csoda!
 Az első három hónap tele volt aggodalommal, és hát az émelygés sem került el. Sőt hiába nevezik ezt reggeli rosszullétnek, én bizony egész nap rosszul voltam. Hab a tortán, hogy a cukorbeteg- diéta miatt napi 5- ször kellett ennem, de mivel alig bírtam ételt letolni a torkomon, tulajdonképpen úgy éreztem, hogy másból sem áll a napom, csak evésből. Na de mindennek volt jó oldala is, mert egyrészt egyszer sem adtam ki magamból azt, amit egyszer sikerült lenyomnom- bár egyszer vissza kellett fordulnom a buszmegállóból, mert több mint gyanús volt a helyzet, de szerencsére az is csak téves riasztás volt. Másrészt pedig több helyről is hallottam, hogy minél rosszabbul van az ember (értsd: émelyeg, hányingerrel küzd), annál valószínűbb, hogy a magzat megmarad. Nem tudom, hogy ennek orvosilag van-e alapja, engem mindenesetre nagyon megnyugtatott. „Vicces” tünet volt a hűtő- undor. Napokig szagolgattam minden ételt, kerestem, hogy mi lehet az,ami annyira elromlott, hogy már a lélegzetemet visszatartva nyitom ki a hűtőt, és még a légáramlat útjából is elállok, nehogy rosszul legyek, mire leesett, hogy a szagundor tipikus terhességi tünet. Ennek következtében halszaga volt a Cifnek, és még a sima natúr joghurtnak is intenzív bukéja volt. Azt meg hogy valahol kutya van, kilométerekről megéreztem… Ha végiggondolom a 9 hónapot, tulajdonképpen számos ilyenkor szokásos tünetet produkáltam, és mégis azt mondhatom csak, hogy csodálatos időszaka volt az életemnek. Minden kellemetlen tünet eltörpült amellett a csoda mellett, hogy egy Kis Élet növekszik bennem. Várandósságom minden egyes percét élveztem, sosem volt terhes ez az állapot, sose tartottam magam kövérnek vagy bálnának. Sőt! Máig (40+0) kifejezetten büszke vagyok a nagy pocakomra, szeretem nézegetni, simogatni, és igyekeztem többször is megörökíteni, hogy is néztünk ki, amikor még egyben voltunk J Hihetetlen hogy „elszaladt” ez a 9-10 hónap, hogy lassan itt is az ideje, hogy elbúcsúzzak a pocakomtól, és hogy pár napon belül végre megölelhetem Kincsőt. Az egész várandósság alatt hitetlenkedve néztem, ahogy növöget, mocorog bennem ez a Kis Csoda. Persze az ember tudja, hogy gyereket várni maga a gyönyörűség, de átélni, az valami felfoghatatlan. És tényleg! Tulajdonképpen még csak most kezdek hozzászokni, hogy egy kis ember mocorog bennem, mert annyira felfoghatatlan, elmondhatatlan ez az állapot. Valóban az Élet Nagy Csodája! Török Bazsó Mónika | |
|
| |
| Összes hozzászólás: 0 | |